2018. február 26., hétfő

Noé állatotthon



Mivel nagyon szeretem az állatokat és számos állatvédő szervezet munkáját követem figyelemmel, fontosnak tartom felhívni ezekre az Alapítványokra a figyelmet, hiszen a mi segítségünkre is szükség van a működésükhöz. A mai bejegyzésben Budapest legnagyobb állatotthonát, a Noé állatotthont szeretném bemutatni.


A Noé állatotthon 1992 óta működik saját anyagi erőforrásaiból, 2000-ben alakult alapítvánnyá, de azóta is önerőből és a támogatók segítségével tartja fenn magát.

Magát az állatotthont két fiatal Zoli és Hédi hozta létre. Évekig spóroltak egy telekre, ahol aztán elkezdték befogadni a bajba jutott állatokat. Zoli és Hédi ezután teljesen alárendelte magát az otthonnak, sokszor nélkülöztek, családoknál, barátoknál laktak és még kölcsönt is vettek fel annak érdekében, hogy az állatoknak mindenük meglegyen. Hogy a menhely adósságát törleszteni tudják 2008-ban az utolsó családi ingatlant is eladták. Hédit azóta másfele vitte az élet, de Zoli még mindig állatmentéssel foglalkozik, és családjával az állatotthonban laknak.

A Noé alapítvány egyik legfontosabb elve, hogy (ha nem menthetetlen az állat) nálunk nincs altatás, akkor sem, ha létszám fölött vannak, illetve ha az állat születési rendellenességgel született vagy nagyon beteg és drága lenne a kezelése. Sajnos előfordult olyan is, hogy valakit akkora trauma ért (akár testi, akár lelki), hogy nem tudtak visszailleszkedni ember és kutyatársaik közé, még orvosi segítséggel sem. Ők a „Lelkibeteg Uvar” lakói, és az előző okokból kifolyólag nem lehet gazdihoz adni őket.

A Noé Állatmentő szolgálat elsődleges célja, hogy az utak mentén elütött és otthagyott, illetve a más módon bántalmazott vagy sérült állatokat állatorvoshoz juttassa és a megfelelő ellátásban részesítse. Sokszor riasztják őket állatkínzással kapcsolatban is, ilyenkor nem csak az állatról gondoskodnak, hanem arról is, hogy az elkövető ellen jogi eljárás induljon.

Nagyon fontosnak tartják a felelős állattartásra nevelést is, ennek következtében 2004-ben megalakult az Állatvédelmi Oktató Programjuk, amelynek részeként iskolások látogatnak el a Noé-hoz, vagy ők látogatnak el az intézményekbe állatorvosokkal, annak érdekében, hogy a fiatalabb társadalom is megismerhesse, hogyan kell felelősségteljesen, és tisztelettel bánnunk az állattársaikkal.

2006-től a Noé keretein belül kisebb fajtamentő csoportok is alakultak. 2006-ban Boxer, 2009-ben pedig Bulldog, Csau-csau és Cane Corso fajtamentő csoporttal bővült a sor. 

Mivel a Noé Állatotthon rendkívül sokrétű munkát végez, és aki követi a munkásságukat, láthatja, hogy mennyi munkájuk, költségük van, nagy szükségük van a MI támogatásunkra is. És itt elérkeztünk talán az egyik legfontosabb kérdéshez:

Hogyan tudod segíteni az Állatotthon munkáját?
(A jó hír, hogy számos módon.)

- Például A Noé Állatotthon ADHAT Segélyvonal hívásával, amit nem csak hívni lehet, hanem SMS is küldhető rá. A 13600-as telefonszám hívásával az automata bejelentkezés után meg kell adni a 63-as kódot, de hogyha inkább SMS-t küldenél, akkor a 13600-as számra kell elküldeni a 63-at. Mind a hívás, mind az sms értéke 500 Ft, ennyit kap az otthon.
- Bármilyen tárgyi adomány, önkéntes munka nagy segítség nekik, illetve kétségkívül az örökbefogadás is, amit akár virtuálisan is megtehetsz.
- Sőt, egy TubeShop vásárlással is támogathatod őket, ugyanis egy ott vásárolt pólóval (csak figyelned kell rá, hogy a póló mellett legyen egy Noé embléma) egy kutya 3 napi ellátását fedezed.
- Akár már egy Zooplus vásárlásból származó bónuszponttal is támogathatod őket. Bővebben itt.

Érdemes követni a Facebook oldalukat, ahol nyomon követhetjük a hozzájuk kerülő állatok sorsát és ha a Noén múlik, a happy end-jüket, hiszen minden megtesznek értük. Mindemellett azért is megéri látogatni az oldalukat, mert bővebb információt találsz az aktuális segítési lehetőségekről. (Ez csak egy pár dolog volt, amit előbb felsoroltam.) El sem hiszed, hogy így „számítógép mögül” is, akár egy SMS-sel, hívással, pólórendeléssel, vagy egy picike kis megosztással is mennyit segíthetsz, és Te is részesévé válhatsz egy olyan élőlény megmentésének, aki talán már nem is hitte, hogy újabb esélyt kaphat az élettől.

Számos bekezdés forrása: x


Képek forrása: Google


E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése