2019. március 2., szombat

Corinne Michaels - Még egyszer, kérlek



Lehet hogy túlságosan magamra vettem a könyv címet, de a huszadik oldal olvasása után erősen elgondolkoztam rajta, hogy abbahagyom. Nem sokára azt is elárulom miért éreztem magam egy kicsit becsapva. A mai bejegyzés Corinne Michaels – Még egyszer, kérlek elnevezésű könyvéről fog szólni. Amit csak második nekifutásra sikerült elolvasni, és azt is kisebb-nagyobb szünetekkel.

Sorozat címe: Nem sorozat
Kiadónál megvásárolható:  Katt   
Webshopok: Néhány ajánlónál belinkeltem több webshopot is, de úgy döntöttem, hogy ezentúl nem fogom.

Általánosságban elmondható, hogy szeretem az Álomgyár kiadó könyveit, mert kikapcsolódást nyújtanak, humorosak, és romantikusok, kellő mennyiségben, ám sajnos erre a könyvre nem mindegyik jelző állta meg a helyét.

Idővel igazán jó lettem abban, hogy mikor szálljak ki a játékból.
Először is: a férjem. Életem legjobb döntése volt, hogy elváltam tőle. De egyedülálló anyaként, miközben épp munkát keresek, nem könnyű kifújnom magam. Így amikor egy hírességekkel foglalkozó oldal blogger pozíciója az ölembe hullik, úgy érzem, megütöttem a főnyereményt.
Legalábbis az első megbízásig, amikor először találkoztam Noah Frazierrel, aki… gyakorlatilag meztelen volt és nedvesség csöpögött róla.
A szívem majd kiugrott a helyéről, és képtelen voltam egy épkézláb mondatot kinyögni. A szépen kidolgozott hasizma, az ellenállhatatlan vigyora és a kristálykék szeme túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgyhogy mit tettem? Jól berúgtam és megaláztam magam, naná.
Én kész vagyok elfelejteni azt a kínos estét, miközben Noah nem szándékszik hagyni, hogy továbblépjek. Helyette inkább megszervezte, hogy egy jelentős tudósítást írjak róla, ezzel biztosítva, hogy még több időt töltsünk együtt. Egyik zavarba ejtő pillanat a másik után, egyik csók a másik után, és mielőtt megállíthattam volna magam, rájöttem, hogy belezúgtam.
De amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, vajon hibáztathatom-e őt, ha kiszáll a játékból?
Mit nem adnék még egy utolsó alkalomért…  

Először is a fülszöveg. A tartalmat elolvasva egy szórakoztató történetre számítottam egy nagy adag humorral és kedvelhető szereplőkkel. Nem igazán ezt kaptam, a fülszöveg volt az egyik csalódás. Ugyanis kapunk egy a válása kezdetén álló nőt, nulla önbizalommal – amit az évek során a férje rombolt le – és néha, néha feltűnő gyerekeket, meg egy híres filmsztárt, és három legjobb barátnőt, egy exférjet, és a férj titkárnőjét.
Talán az volt a bajom a könyvvel, hogy nem tudtam egyik karaktert sem megkedvelni, még a mellékszereplőket sem, esetleg ha nagyon mondanom kellene valakiket, akkor azok a gyerekek lennének, Finn és Aubrey. Finn egy reális karakter volt, egy olyan kissrác aki megszenvedi a szülei válását és ez hihetően van bemutatva. Nem hiszem, hogy lenne olyan ember aki nem ismer a saját társasági körében olyat aki elvált vagy válik. A válást minden szereplő megszenvedi, a férj és feleség, de leginkább a gyerekek.

Kristin volt férje, Scott, szót sem érdemel. Tudatosan építi le a felesége önbizalmát, bármit csinál a nő, beleköt, semmi sem jó, legalábbis úgy nem ahogy Kristin teszi. Jillian, Scott asszisztense SPOILER szeretője SPOILER már az első megjelenésénél gondolható milyen szerepet szán neki az írónő. Sajnos az az igazság, hogy tényleg vannak ilyen nők. SPOILER akiket nem érdekel, hogy a kinézett férfinak családja van, mindenen és mindenkin átgázol, a saját céljai érdekében, sőt annál boldogabb minél nagyobb romokat hagy maga után SPOILER.

A három legjobb barátnő közül Heather volt a legszimpatikusabb, de még ő is töltelék szereplő volt számomra, akárcsak a többiek. Azt hittem, hogy egy sorozat második részét olvasom, mert olyan érzésem volt amikor beszélgettek korábbi történésekről, hogy lemaradtam valamiről, amire egyébként emlékeznem kellene. Utánanéztem és nem, nem egy sorozatról van szó. De ha tévedek kérlek írjátok meg kommentben.
Kristint ugyan sajnáltam, senkivel sem szabadna így bánnia annak a személynek akit ő őszintén szeret és tényleg mindent megtesz, hogy megfeleljen neki. Sok évnyi házasság, és szenvedés után találkozik Noahval, aki az interjú alanya lesz. Noah aranyos, kedves, humoros és rendkívül szerethető karakter. Lenne. Annyira tökéletes volt, hogy nem hiszem, hogy létezik ilyen férfi, még könyvekben sem. Váltott szemszöges könyv, így láthatjuk az ő gondolatait is.

Nekem kicsit giccses, klisés és nyálas volt a történet. Tudom, hogy kellett, hogy legyen benne valami ami problémát okoz, ám Noah annyira hangoztatta, hogy mennyire szereti Kristint, milyen tökéletes is számára, de amikor beütött a baj, akkor nem hallgatta meg, fogadott fel mondjuk egy magánnyomozót vagy valami, hanem elhitte amit sugalltak neki. SPOILER Jilliant meg egyszerűen nem értettem. Nemhogy örült volna, hogy a volt feleség boldog párkapcsolatban él, ő meg megkapja azt akit annyira akart de nem, ő inkább szétrombolja Kristin és Noah kapcsolatát. SPOILER

Összességében lehet, hogy tetszett volna a könyv, ha a fülszöveg nem vezet félre, vagy én nem számítok másmilyen történetre. Voltak benne olyan részek, amik viszont tetszettek, és tovább olvastatták velem, de ezt a történetet nem fogom még egyszer elolvasni.
Gréti
Fülszöveg és borítókép forrása: moly.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése