2019. március 6., szerda

4Ocean



A tavalyi évben olvastam először a 4Ocean szervezetről, aminek célja, hogy megszabadítsa a vizeket az óriási szemét mennyiségtől, ami nap mint nap belekerül. Már akkor tudtam, hogy egyszer szeretnék írni róluk az oldalon, hogy népszerűsítsem a munkájukat, és ha csak ezzel a kis bejegyzéssel is, de én is felhívjam a figyelmet arra, hogy mekkora veszélyben vannak az óceánjaink.

 

2015-ben két szörfös, Andrew Cooper és Alex Schulze Floridából Bali szigeteire utazott, hogy felfedezhesse a hullámokat. Ám odaérve nem láttak mást, csak szemetet, ami az egész strandot ellepte. Mindez felnyitotta a szemüket, és az utazásról hazatérve született meg az ötlet, aminek következtében később megalapították a 4Ocean szervezetet, aminek célja, hogy műanyag és üveg szemetet halásznak ki az óceánból, újrahasznosítják őket, és karkötőt gyártanak belőlük. A karkötőket pedig meg lehet vásárolni. Egy karkötő árából ők egy hordónyi (körülbelül fél kiló) hulladéktól tudják megszabadítani a vizeket, így a karkötő megvásárlásával mi is részese lehetünk az óceán megmentésének.

Egy felmérés szerint évente nagyjából nyolc millió tonna hulladék kerül a világ óceánjaiba. Nagyrészt ennek az az oka, hogy a népesség növekedés következtében egyre több műanyag szemét keletkezik, és ezeknek mindössze csak 9%-a kerül újrahasznosításra. A 4Ocean 2017 januárjában alakult, és azóta több millió hordónyi szemetet halászott ki a tengerből Florida, Indonézia és Haiti környékéről. A karkötők mellett pedig most már újabb termékeik is vannak; többek között pólót, sapkát, vizes palackot is lehet tőlük rendelni, a befolyt összegeket pedig – a karkötőkhöz hasonlóan – itt is további tisztítási akciókra fordítják.


Andrew és Alex álmodni sem merte volna, hogy a 4Ocean ennyi mindent elér majd, viszont az évek alatt a szomorú igazság is beléjük rögzült; az óceáni szemétszennyezés globális méreteket öltött. Érdekességként beszámoltak arról is, hogy a szemét szinte átutazza a világot, hiszen Dél-Floridában Kínából és Haiti-ről érkező szemetet is találtak. A 4Ocean következő célja a 10 millió hordó szemét elérése, amit reményeik szerint 2019 közepén sikerül elérniük. Alex elmondta, hogy szeretnének egy olyan helyet teremteni, amit majd a következő generáció és ugyanúgy élvezni tud, hiszen ha ilyen tempóban haladunk (egyre több szemét, egyre kevesebb szakszerű feldolgozás), igen komoly gondok lesznek. Így mindenképp meg kell ragadnunk az esélyt, hogy mindenki számára jobb jövőt teremtsünk.

Az általam fordított cikkben is benne volt, és szerintem is fontos kiemelni, hogy szerencsére nemcsak a 4Ocean, hanem több olyan szervezet is van, ami a tenger tisztaságát tűzte ki célul. Például az 1972-ben alapított Ocean Conservancy is, ami több évtizedes működése és munkája során szintén óriási mennyiségű hulladéktól szabadította és szabadítja meg a tengereket.

Zárásként pedig mindenképp megemlíteném, hogyha – egyelőre - nem is adjuk a fejünket óceánok tisztítására, annyi apróbb dolog van, amit tehetünk környezetünk megóvásának érdekében. Már az is segítség, ha reklámtáska helyett többször használatos vászon táskát választunk vásárlás alkalmával, vagy üvegvisszaváltó automatába (szerencsére már több üzletben van erre lehetőség) visszük vissza az otthon összegyűlt üveg/műanyag üvegeket. Vagy akár azzal is, hogy nem dobáljuk szét a szemetet az utcán.

Néhány fontos link, ha szeretnél többet megtudni/olvasni a 4Ocean-ról:
Hivatalos honlap, Facebook oldal, Youtube csatorna

A képek forrása: 4Ocean Facebook oldala
Saját fordítás! A bejegyzés forrása az alábbi oldal: x

Eni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése