Meghoztam a szerdai bejegyzés folytatását. Tulajdonképpen ez a lista, aminek a folytatásra várva címkét adtam, talán sohasem lesz befejezve. Amit nagyon sajnálok, mert a könyvkiadók részéről érthető amikor várni kell egy-két évet, de ha többről van szó, úgy csökken az esély is, hogy megjelenjen a várt könyv.
Kattints a Továbbra ha érdekel melyek azok a könyvek, amiket szerdán nem említettem.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasás. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. március 23., szombat
2019. március 20., szerda
Folytatásra várva 1. rész - 2019
A tavalyi évben – azt hiszem januárban – volt már egy hasonló poszt. Amiben összeszedtem azokat a könyveket, amiknek a megjelenését vártam, és most is megtettem. Ha a tavalyi posztot vesszük viszonyítási alapnak, akkor az ott várt öt könyvből, négy meg is jelent. Ami nem rossz arány. Sajnos a mai listában szereplő történetek között van olyan, aminek magyar megjelenésére nem sok esélyt látok. Reménykedem benne, hogy tévedek és ez a bejegyzés is szép „eredménnyel” zárul majd egy év múlva. Nem rangsoroltam őket, mindegyik megjelenésének ugyanúgy fogok örülni. Osszátok meg velünk ha van olyan a listán amit Te is vársz, vagy szerinted pont hiányzik róla. A lista egyelőre még nem teljes, lesz egy második része is a héten, mivel (sajnos) egyben túl hosszú lett volna.
2019. január 26., szombat
Wattpados csemegék
Nem egy könyves bejegyzés van már
az oldalon. Ám van úgy, hogy szeretnék valamit olvasni de nem vágyom könyvre.
Az ilyen alkalmakra maradnak a harlequinek és (fan)fictionok. Biztos sokan
ismeritek a Wattpadot, ahol a rosszul megírt vagy szörnyen klisés művek mellett
igazi gyöngyszemeket is lehet találni, de van, hogy a keresés elég sok idő.
Ezért úgy gondoltam hozok nektek háromféle típusból egy-egyet ami szerintem
egy kicsit kiemelkedőbb mint a többi. Kíváncsian várom a véleményeket, ti
olvastok wattpados történeteket vagy írtok az oldalra? Amennyiben tetszenek az
ilyen bejegyzések, jelezzétek felénk komment formájában, mert akár sorozatot is
csinálhatunk belőle. Illetve ha szeretnéd egy ilyen bejegyzésben látni a munkád linkeld be nekünk hozzászólásként, megnézzük és ha tetszik akkor a történeted is szerepelhet a következő részben.
2018. március 7., szerda
Ha már nincs kedved...
Aki szeret olvasni az képes néha
túlzásba is vinni, én ezt az állapotot megcsömörlésnek hívom. Évente
egyszer-kétszer elfog. Hiába kezdek bele egy-egy olyan könyvbe, ami már régóta
várólistás vagy kívánságlistás, egyszerűen erőltetnem kell az olvasást, kényszerítenem
kell magam a sorok olvasására. Ha valamire erőszakkal kell rávenned magad, amit
egyébként szeretsz és a hobbid, akkor ott kell egy új irány, egy másik cél vagy
út.
Ha neked is ismerős a fent leírt
érzés az olvasással (film/sorozat nézéssel) kapcsolatban, vagy olvasás közben
érzed úgy, hogy ami régen örömmel töltött el most inkább csak muszáj, vagy
megszokás esetleg semmi kedved hozzá, akkor valószínűleg Te is kicsit
„megcsömörlöttél”. Számomra ilyenkor az a legjobb ha jegelem kicsit az
olvasást, az időtényező mindig változó, van hogy napokról, de hetekről is szó
lehet. Ebben az esetben általában én ezeket a dolgokat szoktam csinálni, hogy
visszatérjen a régi kedv és megszokásból újra valami jó, könnyedebb legyen.
- Sorozatok, filmek nézése
Nem baj, ha néha félreteszed a
könyved és kicsit máshogy kapcsolódsz ki, legyen az egy jó sorozat, amiről már
sokat hallottál, de még nem szakítottál rá időt, vagy egy film, ami kedvenced
és mindig feldob.
- Új hobbi(k) keresése
Próbálj ki más hobbikat, oszd meg
a figyelmed. Fejts keresztrejtvény, vagy rakj ki egy bonyolult képet. Vannak
már ingyenes online oldalak is, tehát még csak fizetned sem kell érte.
- Sportolj
Ha eddig nem mozogtál
rendszeresen, akkor valami sport elkezdése is ajánlott. Tölts egy kis időt a
friss levegőn, fuss. Amennyiben nincs kedved kimozdulni már megannyi edzős
videó található a youtubeon is. De egy szimpla séta is csodákra képes.
- Kapcsolatok
Több időfordítás a társasági
kapcsolataidra, figyelj jobban a családodra, üljetek le társasjátékozni, vagy
menjetek el moziba. Akár építhetsz új ismeretségeket is, néz körül milyen
rendezvények/események vannak a városodban, ami egy kicsit is érdekelhet.
Az is előfordulhat, hogy nem az
olvasás a probléma gyökere, lehet, hogy csak új dolgokat kell kipróbálni vagy
éppen ellenkezőleg visszatérni a kezdetekhez. Ebben az esetben akkor esetleg...
- Másik műfaj
Eddig csak romantikus regényeket
olvastál? Lehet, hogy eljött az ideje, hogy kicsit hanyagold őket és áttérj egy
másik műfajra. Próbáld ki a krimiket, vagy a fantasy-kat.
- Egy régi kedvenc újraolvasása
Vagy ahelyett, hogy valami újba
vágnád a fejszét, olvasd vissza a régi kedvenceket. Emlékszel még melyik könyv
szerettette meg veled az olvasást? Vajon még most is tetszene? Csak
egyféleképpen tudhatod meg.
- Adaptációk
Nézz meg egy olyan filmet, ami
egy olyan könyvből készült amit olvastál. Ugye, hogy milyen sokat változtattak
a könyvhöz képest? Dühöngj egy kicsit rajta, majd olvasd el újra. Vagy
ellenkezőleg kihozták a legtöbbet amit ennyi idő alatt lehetett. Sőt még az is
lehet, hogy jobban tetszett a film, mint a könyv?
Természetesen ezek csak tanácsok,
ötletek, nem szabad papírformának vagy kőbe vésett szabálynak venni. Minden ember más, lehet, hogy ami
nekem segít, neked nem fog, van akinek már az egyik tipp is segítség, van akinek az összes együttesen sem. Sőt az is lehet, hogy nincs is szükséged rá, hogy elolvasd
ezt a bejegyzést. De ha veled is előfordult már hasonló, kíváncsi vagyok mi segített túl lendülni rajta, nyugodtan oszd meg velem kommentben.
G
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)


