Az alábbi cikkben néhány olyan
számot hoztam, amit az utóbbi időben sokat hallgattam. Akad köztük olyan is,
ami lehet, hogy kevésbé ismert, így remélem, ha még valaki nem hallott volna
róla/róluk, esetleg ad neki egy esélyt, és belehallgat majd.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. március 16., szombat
2019. március 10., vasárnap
Disney-s zenék II.
Legutóbbi ilyen bejegyzésben már
célozgattam rá, hogy lehetséges egy második rész is. Tádá, itt is van. A mai
posztban olyan számokat válogattam össze amik az előző rész megírásakor nem
jutottak eszembe, vagy csak a bejegyzés kikerülése után ugrott be, hogy
basszus, ezt is lehetett volna. Ha kíváncsiak vagytok az újabb ötös listámra
katt a továbbra.
2019. február 26., kedd
Várólistás zenei albumok
Az alábbi bejegyzésben három
olyan albumról olvashattok, amik a közeljövőben jelennek meg, én pedig már tűkön ülve
várom őket.
2019. február 23., szombat
Disney-s zenék
Még a Disney tag kitöltésekor jutott eszembe, hogy a Disney számok megérdemelnének egy külön posztot. Így neki álltam, hogy összeszedjem öt kedvencemet, azt hittem percek alatt kész leszek. Tévedtem. Kíváncsiak vagytok rá, hogy sikerült – ha sikerült egyáltalán – akkor katt a továbbra.
2019. január 20., vasárnap
Újabb kedvenc feldolgozások
Az alábbi bejegyzésben négy olyan
feldolgozást hoztam, amit nagyon szeretek, sőt, az utolsó két szám olyan lesz, amit még az
eredetinél is többet hallgatok. Ha kíváncsi vagy melyik dal(ok)ról van szó,
mindenképp olvass tovább. (Ide csak a feldolgozásokról tettem be videót, ám a bejegyzésben az eredeti előadók nevére kattintva az eredi számot is meghallgathatjátok!)
2018. március 12., hétfő
Kedvenc feldolgozások
Az alábbi bejegyzésben néhány olyan kedvenc feldolgozásomról
olvashattok, amit ismert zenészek készítettek szintén ismert szerzeményekből.
Pentatonix – Hallelujah (Leonard Cohen cover)
Ezt a dalt nagyon sokan feldolgozták már - és ezek közül is
számos olyan változat van, amit nagyon szeretek -, de amikor a Hallelujah
cover-en gondolkoztam, kérdés sem volt, hogy ezúttal kiket osszak meg. Nagyon
jól összehangolták az egész dalt, az meg csak hab a tortán, hogy szerintem a
klip is nagyon jó lett.
James Arthur – Into you (Ariana Grande cover)
Lassan biztosra állíthatom, hogy James nem tud rossz
feldolgozást készíteni. Minden ilyen felvétele különleges, és nem számít, hogy az
adott szám nem a saját dala, képes a maga képére formálni és a saját stílusát,
érzelmeit belerakni.
Skylar Grey – Stand By Me (Ben E. King cover)
A felsoroltak közül jelenleg ez a legújabb kedvencem. Nagyon pozitívan
csalódtam ebben a cover-ben, pedig igazából semmilyen elvárásokkal nem indultam
neki. Az egész szám annyira kellemes, melankolikus hangulatú, hogyha nem
hallgattad még meg, szerintem ne habozz tovább.
One Direction –Torn (Natalia Imbruglia cover)
Amikor a cikk megírása miatt a Torn-ra rákerestem, végül
odáig jutottam, hogy nosztalgiázásként több X-faktor élő adásaiban énekelt
feldolgozásukat is megnéztem, és nemcsak hogy jó volt visszanézni őket, hanem
rájöttem, hogy szinte mindet imádom. Szóval nehéz volt a választás, de végül
maradtam az első „közös számuk” -nál a Torn-nál. Viszont nem a mentorházi
változatot, hanem egy 2015-ös felvételt választottam. (Mert ez tűnik a
leghosszabb változatnak, és így több ideig hallgathatjuk ezt a mai napig
megunhatatlan covert.)
E
2018. március 5., hétfő
Noah Kahan
You can read the english version below.
Noah Kahan Vermont-ban nőtt fel, és 8 éves kora óta ír
dalokat. Debütáló dala a Young blood még 2017-ben jelent meg, én azonban az
idén januárban megjelent Hurt Somebody című debütáló EP-jének köszönhetően
ismertem meg, így a mai bejegyzésben erről olvashattok.
Hurt Somebody
A „Hurt Somebody”-val kezdem, mert ez volt az első szám, amit hallottam tőle. „Sima” és Julia Michael-lel készült verzió is van a dalból. Én az utóbbit hallottam először, mivel Julia-t már ismertem és kedveltem, gondoltam belehallgatok ebbe a számba is. Szóval közvetve neki is köszönhetem, hogy megismertem Noah-t. A dalra visszatérve pedig énekes elmondta, hogy a „Hurt Somebody” tulajdonképpen arról szól, amikor félsz véget vetni egy kapcsolatnak, pedig pontosan tudod, hogy ez a helyes döntés.

Please
Ez a kellemes hangulatú szám valahogy rögtön az egyik kedvencemmé vált, noha picit szomorúbb hangvételű, hiszen az első versszakban az otthonáról, kutyusáról, családjáról ábrándozik és arról is eltöpreng, milyen lenne az élete, ha kevesebbet utazna. Nagyon tetszett még az „I’m so tired of chasing dreams, I need someone to wake me up” (Belefáradtam már abba, hogy az álmaimat üldözzem, valaki ébresszen fel) rész is, ami arról szól, hogy néha megélni egy álmot, teljesen más, mint ahogy azt egykor elképzelted.

Passenger
Stílusban hasonlít az eddig szerzeményeihez, és őszintén néha keverem a Please című számmal, valószínű a P kezdőbetű, és az a,e magánhangzók miatt. Egyik kedvenc részem az „I write my fears on green note” (Zöld cetlire írtam a félelmeimet) rész, mert Noah ezzel kapcsolatban elmondta, hogy régen a félelmeit leírta egy papírra, mert így kevésbé voltak ijesztőek. Az „I’m your passenger” (Utasod vagyok) szövegnél pedig hozzáfűzte, hogy tulajdonképpen arról szól, hogy az élet viharában olykor elveszíted az irányítást, és nem tudod befolyásolni, mikor, hol és hogyan kötsz ki.

Catastrophize
Catastrophize jelentése: amikor rosszabbnak gondoljuk a helyzetet, mint amilyen valójában. És bár a dal nem a felhőtlen boldogságról szól, a pörgősebb dallam miatt ezt nem érzékelem, és valahogy képes arra, hogy megnyugtasson. Az eddigi dalokhoz hasonlóan itt is érdemes a sorok mögé nézni. Például a „They’ll never ask why I look the way I do” (Soha nem kérdezik, miért nézek ki úgy, ahogy) résznél arra gondol, hogy azért szeressék aki, és ne azért, amilyennek gondolják.

Mindenképp szerettem volna Noah-t bemutatni, mert bár most csak
az EP-ről írtam, a korábbi számai közül is aligha volt olyan, ami ne tetszett
volna. Nem ismerem őt régóta, de már most látszik, hogy különlegesek a
dalszövegei, szívét lelkét beleteszi a zenéjébe, és alig várom, mit hoz neki a
jövő. (És milyen számokat nekünk :)
)
Forrás: x, x, x, x, x
Kép forrása: Noah facebook oldala
English version
Noah Kahan raised in Vermont and he started writing songs at
the age of 8. His debut single, Young Blood was released in 2017, but I got to
know him thanks to his debut EP, Hurt Somebody, which was released in January
2018
Hurt Somebody
I start with Hurt Somebody because the first song I heard by him was the duet
version with Julia Michaels. I have already known and liked Julia’s music, so
it made me listen to this song as well. So partly thanks to Julia, I got to
know Noah too. And back to the song, Noah explained that the song is about when you
are scared to end a relationship, even though it would be the right decision.
Please
This peaceful song quickly became one of my favourites, although it has a little bit sad atmoshpere, because in the first verse he misses his home, dogs, family, and he thinks about what ifs. What if he wasn’t traveling all the time. I really liked the „I’m so tired of chasing dreams, I need someone to wake me up” part too. It means that sometimes living a dream is totally different than you imagined. And I think a lot of people can relate to that.

It has similar style to the other songs, and sometimes I mix Passenger with Please, probably because of the P and the a,e letters. One of my favourite parts is „I write my fears on green note” because Noah explained that he used to write his fears down on a paper, becaus this way they seem less frigthening. And the „I’m you passenger” part means that sometimes in life we have a little control over what’s happening with us.

Catastrophize means when we think a situation is worse than it actually is. Although this song is not about happiness the faster melody made me forget about it, and this song can easily comfort you. And like the previous times, it’s worth to take a look behind the words. „They’ll never ask why I look the way I do” : Noah explained that he wants to be loved for who he is, and not what he looks like.

I really wanted to introduce Noah, because although this
time I just wrote about the EP, I listened to his other songs too, and they are
all amazing. I’ve just got to know him recently, but I can tell you that his
lyrics are special, he puts his whole heart into his music and I can’t wait to
see what the future holds for him. (and what songs for us :) )
Thank you for reading, and sorry for any mistakes,
english is not my first language.
E
2018. február 16., péntek
Érdekességek - Zene
A Valentin napi dallista után maradva a zene témánál, ezúttal néhány érdekességet hoztam. Remélem lesz olyan közte, amit még nem hallottatok, és ti is érdekesnek találtok.
2018. február 14., szerda
Dallista - Valentin napra
Valentin nap alkalmából összegyűjtöttünk pár dalt, ám nemcsak
a szerelmesek, hanem a szinglik számára is, úgyhogy ebben a bejegyzésben rögtön
két dallistát is találtok. A másodikban javarészt gyorsabb számok vannak, de az elsőben próbáltunk vegyesen válogatni, és egy-két kevésbé ismert
dalt/előadót is beletenni.
2018. február 2., péntek
Banners (hungarian and english version)
You can read the english version below.
Banners-t (Michael Joseph Nelson) egy sorozatnak
köszönhetően ismertem meg, ugyanis a Ghost című száma hallható volt az egyik Teen
Wolf epizódban. Hogyha valaki még nem ismerné őt, szerintem mindenképp megéri
belehallgatni pár számába, mert akár új kedvencet is avathattok. Két
középlemeze is megjelent már, jobbnál jobb felvételekkel. Ebben a bejegyzésben
pedig felsorolom nekem mik a kedvenc számaim tőle.
2018. január 19., péntek
Dean Lewis - English version
In this post, I would like to introduce a singer, who maybe is
less known in our country yet, but with the song called Waves, he caught my
attention immediately. His debut EP, Same Kind of Different was released last
year, and I chose my Top 3 from it. (When it comes to "Waves" and "Need you now" I usually
listen to the acoustic version.)
2018. január 15., hétfő
Dean Lewis
Ebben a bejegyzésben egy olyan előadóra szeretném felhívni a
figyelmet, akit lehet, hogy hazánkban még kevesen ismernek, de nekem a Waves
című számával hamar belopta magát a szívembe. A tavalyi évben pedig megjelent a
Same Kind of Different című EP-je (középlemeze) is, amiből kiválasztottam a Top 3 dalomat. (Az első
kettő dal Acoustic változatra értendő!)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)